Történetek...

Talán újra kezdhetjük. Rég nem írtunk ide. Se Stani se én. De most talán újra kezdjük. Mind a kettőnk élete teljesen megváltozott. Az én édesapám azóta sajnos meghalt, de a történetét nem óhajtom folytatni. Túlságosan fáj. 2010.08.07.-én elhunyt drága édesapám.

Én azóta megtaláltam azt a férfit aki 2011.05.22.-e óta boldoggá tesz és megkaptam tőle életem legszebb ajándékát, egy új családot. 2012.05.08.-án megszületett közös gyermekünk Tanitó Krisztián aki mára már 19 hónapos. Egy igazi kis rosszcsont. 2011.06.09.-én felköltöztem Budapestre. Azóta 3x jártam Sopronban, de még mindig nem érzem azt, hogy visszamennék. Jó nekem itt most. Persze lehetne jobb is. Mindig lehetne jobb. 
Bátyám, a rokonaim és néhány jó barát ott maradtak. Persze néha hiányoznak, de azért vissza nem mennék. Csak meglátogatnám őket néha. Kicsit gyakrabban, mint amúgy. 
Itt is szereztem közben barátokat, csalódtam pozitívan és negatívan. De még mindig van mellettem valaki, akivel az évek múlásával csak megerősödik köztünk a kötelék. Stani.. <3 
Itt is vannak olyan emberek akikkel csak nagyritkán találkozok és vannak olyanok akikkel napiszinten. 
Meg életem első, olyan nyara amikor kétszer is voltam nyaralni és abból egyik párommal kettesben zajlott. Fantasztikus volt! 
Megszerveztem páromnak a szülinapjára egy kis minikoncertet, tortával meg mindennel...
Meg volt az első közös karácsony az új családommal...
Most jön a második! 
Esti iskolába járok, ott is szereztem néhány új barátot és befejeztem a 10. osztályt elég szép eredménnyel.
Remélem a 11. osztály is ilyen jól sikerül...

Röviden, tömören, hirtelen ennyi...
Talán újra kezdjük...

Ez a történet nem a képzelet szülöttje. Ez igaz. Folytatásos, lesz ugyanis nem tudom befejezni a történetet addig míg édesapám élete ténylegesen véget nem ér. Hogy őszinte legyek, ha ezen múlik inkább írnám egész életemben, de sajnos ez nem így működik.               Hát akkor belekezdenék...

Soha nem volt teljesen normális életem. 5 évesen elvesztettem az édesanyámat. Ezt a mai napig sem sikerült teljesen feldolgoznom. Pedig mindez már 11éve történt.

2009 novemberében egy hosszú folyamat indult el a közeli rokonok életében. Édesapámnak elkezdett fájni a torka. Ilyennel normális esetben soha nem ment volna orvoshoz, de egyre jobban eluralkodott a betegség. Az idő múlásával egyre jobban fájt neki és alig-alig tudott nyelni. Míg nem észre vettek egy daganatot a torkában. Akkor még nem tudták pontosan hol van és, hogy jó avagy rossz indulatú-e. A vizsgálatok során egyre inkább azért "imádkoztam", hogy nehogy rossz indulatú legyen. De rájöttem végül, hogy biztosan több isten van. Ugyanis egy ennyire nem baszhat ki velem. A daganatról kiderült, hogy rossz indulatú. Rák. Ekkor már azt is tudtuk, hogy pontosan a nyelvgyökénél van. Ki is tűzték a műtét dátumát január8-ra. Én december 30-án elutaztam Budapestre, hogy kicsit kikapcsolódjak. Igaz dolgunk is volt (mivel sógornőmmel utaztam), de mégis jól éreztem magam. Egy kis téli kirándulás nem árt. Sajnos szilveszterre nem tudtunk hazajönni mivel nem tudtuk elintézni minden dolgunkat így hát ott ragadtunk. De nem hagytuk ki az ünneplést. Elmentünk bulizni.

A január 1-je kicsit döcögősen indult, de végül belejöttem a dolgokba a megfelelő koffein adag után. Egy akkori jóbarátom nagyszüleit látogattuk meg. Estére hazaértünk és úgy döntöttünk megnézünk egy filmet. A film közepe fele megcsörrent a telefonom. Közölték velem, hogy édesapám kórházba került és, ha 10perccel később érnek oda már halott. Az sem biztos, hogy a másnap reggelt megéri. Mondhatom jól indult az év...

Velem volt. Nem tudom miért, de simán vállalkoztam arra, hogy szarok mindenre és gondolkozás nélkül belevetem magam a szerelem ilyesztően nagy tengerébe. A víz égetően forró volt. De én nem bántam. Úszkáltam benne egy ideig. Kezdtem jól érezni magam mikor azt a képzeletbeli dugót ki húzta valaki és én nagyot koppantam annak az ülőkádnak a sarkában amit én nem is, olyan régen rég tengernek néztem. Még most is mindenem fáj attól a koppanástól. A daganat a szívemen még nem gyógyult be. De azt hiszem soha nem is fog. Kár. pedig szeretek valakit. Nagyon! De felejteni sem könnyű, ahogy egy embert megszeretni sem. Néha könnyen megy. De az, olyan is. Ha nem, az csak mázli.

 Fránya daganat. Néha bele nyilall, néha pedig egészen nyugodt és azt sem érzem, hogy ott van... Amikor néha tudok VELE beszélni szívdobogtató örömt érzek. Körül-belül , mint egy óvodás várja álmai játékát, úgy várom, hogy mit ír. Izgalommal vegyített kíváncsiság. Ritkán érzek ilyet, da ha ezt érzem akkor aztán nagyon. És akkor az a kis daganat kicsit fáj. Kicsit fáj, hogy nem bezsélhetek vele úgy, mint akkor. Hiába. Lehet, hogy a dugót kihúzták, de én még mindig vergődök az ülőkádban. Igen. Kihúzták a dugót, de az abból szerzett sebek néha újra felszakadnak és kibaszottul tudnak vérezni. Akármivel kötözöm egyszerűen napokig néha hetekig, hónapokig nem áll el a vérzés. Rosszabb, mint a menstruáció. Mert az csak max 1 hétig tart. És nem fáj annyira. 

 használni akar téged...néhányuk azt akarja...hogy te használd...néhányuk ki akar használni téged...néhányuk azt akarja,hogy kihasználják...

Történt egyszer, hogy megismertelek. Megkedveltelek és nagyon hamar megszerettelek. Talán te észre sem vetted. Néhány éve örlődöm, hogy önhibámon kívül elveszítettelek, egy büdös kurva miatt. Aki ráadásul tönkre tett. És egymásnak akart minket ugrasztani. Birtokolni akart és nem szeretni. Kellett neki valaki aki mellett ő is ismertté válhat. Választhattál. Igaz szerelem vagy csalódás-csalódás hátán. Te az utóbbit választottad. Mikor veled voltam repültem, mikor elhagytál zuhantam. Nagyon mélyre. Olyan mélyre ahonnan még most sem tudtam felállni igazán. Mert valahol mélyen tudom, hogy te vagy az akit soha többé vissza nem kaphatok. És te vagy az akit soha nem felejtek. Hiába utálsz, hiába nem akarsz látni én mindig szívemben őrizlek. Mert nem könnyű azt elfelejteni, kit igazán tiszta szívből, szenvedélyesen első látásra megszeretsz. Tényleg nem könnyű. Te is ismered az érzést:

"Szállni aztán zuhanni..."

"Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused"

Állok és nem értem mi történik körülöttem, de már én  is részévé váltam. Betörés, rablás, gyilkolás, drogok. De már, olyan természetesnek tűnik. Mint, ha az élet rendje lenne ez. Pedig nem az. Én is tudom, hogy nem így kéne. Nem szabadna ezt csinálnom. De már késő. Tervezgetjük az új betörést, de valószínűleg ez, lesz az egyik legnagyobb fogásunk. Egy milliomos csóka... Rengeteg aranyékszer, aranykanál, platina szobrok... Elég ha elhozunk egy étkészletet és már megvan mindegyikünknek a megfelelő mennyiségű anyagra a pénz. A terv elkészült, már csak a mindent elborító sötétséget várjuk; az éjaszakát.

Az egész simán ment. Nem volt, olyan komoly biztonsági rendszer. Végre megvehetem a nekem járó heroin adagot.

Elmentem Joker-hez és örömmel fogadott, mint mindig:

-Szevasz drága barátom. Látom ismét munkád akadt. Hmm... ezt már szeretem. Mennyi kéne?-kérdezte bujtatott mosollyal az arcán és szemével már a pénzt mustrálta.

-Heló Joker! Látom kevés a vásárló.

-Ho-ho-honnan tudod??-kérdezte dadogva.

-Eléggé rá vagy feszülve a kesre...

-Ó barátom, te is rá lennél feszülve, ha díler lennél és kifogyóban van a készlet.

-Igaz. Na adj egy nagyobb csomagot. Nem játszok most kicsiben. Nagy fogást csináltunk ma este. Elég simán is ment a dolog.

-Örülök neki. Nesze itt egy nagyobb adag. Remélem meg fog felelni. A környéken vásárolható legjobb anyag.

-Köszi. Ár a szokásos?

-Persze!

-Nesze.-és ezzel elindultam az éjszaka sötétjében...

Fél óra múlva már kattogtam, mert tudtam, hogy a zsebemben van az anyag, és bármikor belőhetem magam. Behúzódtam egy sötét sikátorba és elővettem a kellékeket. Nem néztem körül csak remegő kézzel készítettem az anyagot. Tudtam, hogy Joker igazat mond, és azonnal be is lőttem magam. Komolyan a legjobb volt azok közül amiket eddig próbáltam. Olyan volt, mint a legnagyobb orgazmus megszorozva 4000-el. A sikátorban hömbölögtem mikor egyszer csak ordibálás és elemlámpák fénye zavart meg. Elkaptak. Tudtam, hogy nincs menekvés és hagytam, hogy a rendőrök elcibáljanak börtönbe. Legalább pár évig nyugalmam, lesz.

Mikor reggel felkeltem már tiszta voltam és annyi rémlett, hogy a WC mögött még elrejtettem egy kevés mókázásra valót... Dél körül hozták a haverokat is akikkel együtt raboltunk. Szerencsére ez nem derült ki, de Jokert sajnos beköpte valaki. Így még anyagot sem tud senki becsempészni nekünk. Másnapra már melót is kaptunk. Éjszakánként az elvonási tünetektől szenvedve fetrengtem az ágyban. Így teltek a hónapok. Nehéz volt. Már fél éve voltam benn és tudtam h még 3 év van hátra. Azt is tudtam, hogy addig esélyem sincs arra, hogy anyagot szerezzek. A kevés móka szert előkapartam és tudtam, hogy ez, lesz az utolsó lövés. Éppen végeztem mikor jöttek értem az őrök, hogy melózni visznek, de nem jutottunk sokáig. A lépcsőn elkezdtem szédülni és legurultam.

Ez volt az utolsó lövés...